Okéé, én még ehhez hasonlót nem láttam és nézzétek meg, mert kár kihagyni XD

Leírhatatlanul szörnyű és fárasztó napom volt, a délután már jobban telt, no de hajnal egy és három között, azt hittem véget vetek mindennek. De kitartottam és elmúlt a bánat. Ugye nem tudjátok, de nyári szünetben én piacon dolgozom és jelenleg barackot árulok, engedjétek meg, hogy leírjak szószerint egy párbeszédet, ami ma zajlott le, egy aberált bunkó ván szipirtyó vásárló és hullafáradt én köztem.

- Mindegyik barack egyforma? - kérdezi a "kedves vásárló" 
- Hát persze, de van, ami inkább lekvárnak valóbb oldalt kiválogatva kettő láda. - felelem, miközben kedves vásárló gondosan megvizsgál minden egyes barackot. 
- Miért van a kemények között puha barack?? - kérdezi felháborodva. 
- Mert még nem volt időm mindet átválogatni, mint láthatja maga mögött állnak tizenöten sorban és ez megy hajnal óta, még reggelizni sem volt időm, nem hogy 40 láda barackot végig átnézzek. 
Erre a kedves vásárló: 
- Hát maga nagyon hülye, ha enni sincs ideje. - vágta hozzám flegmán nyolcszázmillió másik ember előtt, akik szintúgy mint én lehülve néztünk a vén szatyorra. 
- Tessék? - kérdeztem egy fokkal halkabban. 
- Mondom maga egy hülye! - válaszolja kurtán. 
Eleinte csak zavartan néztem rá, hogy ennek most mi baja, majd az egész estés nem alvás után, milliónyi problémákkal a hátam mögött, kedvesen csak ennyire futotta tőlem:
- Hülye a kurva anyád!

Se szó, se beszéd tova állt, és a többi vásárló még utána kiabált pár kedves szót. Én nem értem az embereket... Miért jó nekik, ha másokat baszogathatnak? Ja, persze! Fiatal vagyok, ő meg idős és bármit megtehet, illetve mondhat ugye? Mert minden tisztelet nekik, igaz? Lófaszt. Nagyon, nagyon mérges vagyok még most is. Nem, nem bántam meg, amit reflexszerűen a képébe mondtam és ha újra lejátszódna az esemény, még azt is hozzátenném, hogy nyugdíjjas létére neki van ideje rázni a seggét egész nap piacon, étteremben zabálni és ingyen utazgatni a tetves buszokon, amiért én 6700FT-ot fizetek havonta. 

Nagyszerű. Éljenek a magyarok. Imádok itt élni. Imádom ezt az összetartó erőt. Azért egy utolsó szó jogán még megjegyezném, remélem egész este a vécére rohangál a barackoktól!

Nem tudok aludni. Nem tudok meglenni sehol sem. Mint látszik, most sem. Tudoom, mennyire elegetek lehet az átlinkelgetésekből, hát értem én, de nem szükséges, hiszen átirányítót használok úgy is. Mondhatnám, hogy a címmel volt baj, mert magyar címhez van szokva az ember, de nem feltétlen cím probléma volt itt, inkább fene tudja.

Semmiben lebegek céltalanul, minden nélkül, semmibe veszve. Egyszerűen ott tartok, hogy a pozitivitás, mára már ismeretlen betegség lett számomra, a pesszimizmus pedig napi létszükséglet. Tegnap, olyan mérvű lelkifájdalmaim voltak, melyek fizikai fájdalomban nem mérhetőek.

Persze erről hamarosan valami nagyszerű blogger ír egy posztot, hogy a tizenévespicsáknak ugyanmár milyen kis depressziójuk lehetne azon kívül, hogy milyen legyen a hajvasimasijuk és mikor kapják meg az új ájfónt. Értem én. Valamilyen poszttal fel kell kelteni az olvasók figyelmét és persze mindenki az a saját blogján, ami csak lenni szeretne, profi kritikus, stylist, sminkmester, életmód tanácsadó vagy lelkész. Másik esetben pedig egyszerűen csak bunkó. 

Az én lelkibánatom sem hajvasaló, sem ájfón függő, mivel telefonban LG párti vagyok, hajvasalóm pedig van Remington igen régi fajta hiszen már ötödik éve nyúzom, de hűségesen megteszi a dolgát, amikor használni szeretném, szóval ez sem baj. Az én bajom az, hogy sok mindenki hülyének néz és robotnak. Dolgozz, dolgozz, dolgozz, tedd le a pénzt, dolgozz, dolgozz, ülj itthon, miért így csinálod, miért azt csinálod, miért úgy van az, ahogy? 

A másik legeslegfőbb problémámról pedig még csak nem is beszélhetek. Szörnyű.